A KESMA kuratóriuma Kálmán Erikát, a Mediaworks lineáris médiáért felelős vezérigazgató-helyettesét 2021. november 15-ei hatállyal nevezte ki a cégcsoport vezetőjévé. Az új vezérigazgató közgazdászként korábban magyar és nemzetközi vállalatoknál is vállalatszervezéssel és szervezetfejlesztéssel foglalkozott felsővezetői pozícióban és közel 10 éve médiapiaci területen dolgozik. Általános tapasztalata mellett kiválóan ismeri magát a Mediaworks-öt: részt vett a cégcsoport korábbi akvizíciós folyamataiban, 2015-től pedig folyamatosan a menedzsment tagja.

A kuratórium megköszöni az eddigi vezérigazgató, Dr. Szabó László munkáját, akinek a vezetése alatt felgyorsult a vállalat digitális képességeinek fejlesztése, növekedési pályára álltak meghatározó online médiumai, kiszámíthatóvá váltak a nyomtatott piacon meglévő pozíciói, valamint hatékonyabbá váltak az üzleti folyamatok. Mivel Dr. Szabó László más fontos kormányzati megbízatást kap, ezen feladatához a kuratórium sok sikert kíván.

„Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség”.

Vissza a hírekhez