Toót-Holló Tamás

Toót-Holló Tamás az ELTE magyar nyelv és irodalom – összehasonlító irodalomtörténet szakpárján végzett 1990-ben, majd irodalomtörténészként az ELTE Magyar Irodalomtörténeti Intézetében tanított. 1994 óta az irodalomtudomány kandidátusa. 1994-ben kezdődő sajtókarrierje alatt is mindvégig folytatja írói, irodalomtörténészi, kritikusi, egyetemi oktatói munkáját. A Napút prózarovatának vezetője. 2001-ben – még a Toót H. Zsolt névalakot használva – a Heti Válasz alapító főszerkesztője lett, 2004 és 2005 között az Axel Springer cég regionális napilapja, a Reggel felelős szerkesztője volt. 2006-tól az MTI-be került, 2012 és 2013 között az MTVA hírügynökségi területért felelős hírigazgató-helyetteseként kapcsolódott be a közmédia átalakításába, 2013 és 2017 között pedig az MTI főszerkesztőjeként dolgozott. A közmédia alkalmazásában állva a Külhoni Magyar Sajtószolgálat és a Hungary Matters felelős szerkesztői posztját is betöltötte. 2017 óta áll a Mediaworks alkalmazásában, ahol 2020-ig a Mediaworks központi online szerkesztőségének alapító főszerkesztőjeként dolgozott. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (NTGN) oktatójaként a média és a kommunikáció tárgykörében tanított és tréningeket vezetett. A folyamatosan bővülő internetes Magyar Önazonosságtár szerkesztője.

Copyright © Mediaworks. All rights reserved.