A Mediaworks meghívásos tender alapján választotta meg az új arculatot kialakító ügynökséget. A kreatív koncepció, az arculat és a logó megalkotásának folyamatáról a Neo Interactive kreatívigazgatója, Lakner Bertold interjúban számolt be.

Mit nevezhetünk márkának?

A márka vagy brand elsődlegesen egy cég vagy termék nevét, arculatát, szlogenjét, logóját és minden olyan elemét jelenti, amelyek együttes segítségével egyértelműen beazonítható és megkülönböztethető ez a cég vagy termék. De ennél többről is szó van: az is a márka, amit a fogyasztók, alkalmazottak és bármilyen piaci szereplő képzel a márkanév láttán vagy hallatán az adott termékről vagy szervezetről. Tehát a márka egy érzés is, bevonja a befogadót, és így pozicionálja magát, és ad összehasonlítási alapot a versenytársakkal. Egy márka felépítése hosszú folyamat, ennek mi az első lépését csináltuk most meg a bevezetéshez. Ami egyébként ritka feladat a hazai reklámügynökségi világban, hiszen többnyire már meglévő nagy nemzetközi márkákkal dolgozunk, a születésnél ritkán adatik meg jelen lennünk.

Ha már születés: apás szülés volt?

Ha arra gondol, hogy jelen volt-e a megrendelő is a munkánál, akkor abszolút. Mind a név, mint a logó, mind a fontosabb alaparculati elemek megalkotása közösen zajlott ügynökség és megbízó között. Közös gyerek.

Mi volt előbb a név vagy a logó?

A név. Ritka az olyan – bár már láttam ilyet is –, amikor előbb valamilyen szimbólum, grafikai elem létezik, és ehhez találják ki a nevet. Itt nem erről volt szó.

Mit jelent a név, miért ez lett a választás?

A névválasztásnál, de az egész márka megalkotásánál az egyik fő szempont, hogy itt nem fogyasztói, hanem ún. B2B (business to business) márkáról van szó. Azaz a márka nem a nagyközönség felé kommunikál, hanem más vállalatoknak. Tehát nem az a fontos, hogy az olvasók ismerjék és értsék a Mediaworks brandet, hanem az, hogy a piaci szereplők, legfőképpen talán a hirdetők. Az olvasóknak természetesen továbbra is ott vannak a már bevált, szeretett márkáik, mint például a Népszabadság vagy a NOL. Egy B2B márkánál nem elvárás a magyar név, sőt egy frappáns angol név „nemzetköziséget”, nagyságot mutat, tehát máris pozicionál. Valamint reflektál a külföldi befektetői háttérre is. Egy angol névnél persze fontos, hogy könnyen kiejthető, leírható és megérhető legyen. A Mediaworks szerintem ilyen.

Mediaworks, úgy mint Médiaművek?

Leegyszerűsítve két típusú megközelítés lehet a névadásnál: vagy funkcionális, leíró márkanevet találunk ki, vagy egyfajta „fantázianevet” kreálunk, ami esetében jelentéssel nem bíró hangsorból vagy más jelentéssel bíró szóból építünk márkanevet. Mi az elsőt választottuk, mert a második bár sokszor jobban differenciál, de a célcsoport fejében a szóhoz hozzá kell adnunk az új jelentést, a márka ígéretét, ami költségesebb és hosszabb folyamat. Másrészt esetünkben nincs szükség „kreatívkodásra”. A Mediaworks márkanév egy médiát üzemeltető vállalkozást takar. Tiszta, világos. A vállalati misszió vagy vízió megmutatása már sokkal inkább a márkaszlogen feladata.

Content first. Azaz a tartalom az első. Mi a szlogen üzenete?

A megbízóval való beszélgetések során egyértelműen látszott számunkra, hogy ebben a cégben tényleg hisznek a minőségi tartalomban. Ami a manapság elharapózódó second hand tartalmak, hangzatos címek mögötti tartalmatlanságok, valamint az internetes ingyenes tartalomfogyasztás miatti üzleti kiútkeresés világában ritka és értékes misszió. A Mediaworksben a tartalom az első, de a piacvezető termékeik esetében úgy is fogalmazhatok, hogy első helyen állnak a minőségi tartalmakkal. Bár új cégről beszélünk, de összeszokott csapatról, akik évek óta valódi értéket teremtenek. Ez fogalmazódik meg a szlogenben. Ráadásul jó kimondani, van svungja: Mediaworks – Content first.

Hogy alakult ki a logó? Mit ad ez hozzá a márkához?

Dinamizmust mindenképpen. A media és works szavak M és W kezdőbetűi nagyon adták magukat. Hiszen egymás fordítottjai és összekapcsolhatóak. A logó megalkotása volt a leghosszabb folyamat az arculattervezés során. Sok-sok variáción mentünk végig, a megbízó topmenedzsmentjével közösen mérlegelve, alakítva, csiszolva. (A Mediaworks logó evolúciója) Míg végül eljutottunk a végső megoldásig, ami a menedzsmentnek és a tulajdonosnak is egyaránt tetszett. Ráadásul nem csak dinamizmust ad a logó, hanem lehetőséget is a kreativitásra. Ugyanis a logó vibráló vonalát a bevezető kampány kreatívjain nagyban is „visszahoztuk”, mivel az új vállalat értékeit egy ilyen pulzáló vonalú szövegtördeléssel jelenítettük meg, ami jó kis szemmágnesként működött. Ez a későbbiekben is használható vizuális geg.

Vannak további márkajegyek is?

A szokásos levélpapír, névjegykártya, prezentációs sablon mellett kiemelném, hogy éppen saját betűkészletet tervezünk a márkának. Ez nem bevett dolog, de egy ilyen jelentős médiamárkának szerintem dukál. Hamarosan Mediaworks betűtípussal írom az e-mailjeimet!

Az interjút a Mediaworks vállalati kommunikációs osztálya készítette.

A Mediaworks logó evolúciója

A Mediaworks meghívásos tender alapján választotta meg az új arculatot kialakító ügynökséget.

Vissza a hírekhez