Karrier cégünknél
A Mediaworks-nél dolgozni egyben azt is jelenti, hogy egy nagyon színes csapat tagjaként kreatívan alakítjuk a munkával töltött napjainkat, és élvezzük a lüktető, modern munkakörnyezetet.
Fő tevékenységünk a tartalomkészítés, ennek eredményét több csatornán keresztül juttatjuk el az olvasókhoz, felhasználókhoz. Az ember áll tevékenységünk középpontjában. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a nálunk dolgozó munkatársak jól érezzék magukat, feladatkörük motiváló legyen, és az egyben megelégedéssel töltse el őket. Az is fontos azonban, hogy optimális körülmények között dolgozzanak munkatársaink, hogy kihozhassák magunkból a maximumot. Erről a HR-osztály gondoskodik a vezető munkatársakkal együtt. Közösen dolgozunk azon, hogy modern és korszerű munkahelyi kapcsolatokra építve végezzük munkánkat.
A HR-terület olyan módszereket alkalmaz, melyek révén korrekt módon értékelhető a teljesítmény, illetve továbbképzési lehetőségeket kínál, hogy a munkatársak elsajátíthassák azt a know-how-t, ami cégünk sikerének záloga.
Karrier cégünknél
Nyitott állások
Tisztelt Érdeklődő!
Amennyiben az alábbiakban felsorolt állások valamelyike felkeltette érdeklődését, jelentkezzen hirdetésünkre! Amennyiben nem konkrét pozícióra pályázik, de jelentkezni kíván a Mediaworks csapatába, juttassa el önéletrajzát hozzánk, melyet a “Beküldöm az önéletrajzom” linkre/gombra kattintva tehet meg. Amint az Ön végzettségének, érdeklődésének megfelelő pozíció üresedik meg, önéletrajzát továbbítjuk az illetékes személynek.
A Mediaworks Hungary Zrt. megváltozott munkaképességű munkavállalókat is foglalkoztató akkreditált munkáltató. Megváltozott munkaképességű pályázók jelentkezését is várjuk.
A beérkezett pályázati anyagokat, illetve a benne szereplő személyes adatokat bizalmasan, az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően kezeljük!
Gyakornoki program
A Mediaworks célja, hogy felkutassa és gyakorlati lehetőséget biztosítva, megkönnyítse és előmozdítsa a munkaerőpiacra frissen kikerülő tehetséges fiatalok szakmai boldogulását, s egyúttal megtalálja és megtartsa azokat az ígéretes gyakornokokat, akik a jövő sikerének biztosítékai lehetnek.
Mit várunk el a gyakornokoktól?
A gyakornokok vállalják, hogy a gyakornoki program ideje alatt – legalább 6 hónap maximum 1 év – hetente legalább 30 órában a Mediaworks-nél dolgoznak a kijelölt Mentor szakmai felügyelete és irányítása alatt. A gyakornokok elkötelezetten és lelkiismeretesen tevékenykednek a cég érdekében, méltányolva a gyakorlat adta lehetőségeket. Szükséges emellett a fogadó területhez illeszkedő szakirányú végzettség.
Mit nyújtunk a gyakornokoknak?
- Szakmai munkát kínálunk, amely során az elméleti tudás gyakorlativá konvertálható.
- Biztosítjuk a hatékony munkavégzéshez szükséges infrastruktúrát.
- Folyamatos visszajelzés a szakmai vezetőtől a teljesítményről, hogy a legtöbbet lehessen kihozni a gyakornoksági időből.