2014.10.03.

A Mediaworks Hungary Zrt., Magyarország meghatározó lapkiadó-vállalata alakult meg október 1-jén és a cég működésének első napján fontos személyi változások történtek a Világgazdaság és a Népszabadság irányításában.

A Világgazdaság főszerkesztőjévé október 1-jétől Tóth Leventét nevezték ki, aki korábban megbízott főszerkesztőként irányította a Népszabadságot. Tóth Levente pályáját a Népszabadságnál kezdte, majd dolgozott a Világgazdaságnál, a Figyelőnél és a Napi Gazdaságnál. 2002-ben visszatért a Népszabadsághoz, amelynek gazdasági rovatát vezette 2010 elejéig. Akkortól a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, majd 2014. augusztusáig megbízott főszerkesztője.

Várkonyi Iván, a Népszabadság gazdasági rovatának korábbi vezetője 2014. október 6-tól a Világgazdaság vezető szerkesztőjeként folytatja pályafutását.

A legnagyobb példányszámban eladott országos közéleti lap, a Népszabadság vezetése is változik. Murányi Marcell, a Népszabadság augusztusban hivatalba lépett főszerkesztője átalakította a szerkesztőség struktúráját. A változások nyomán – az utóbbi időben betöltetlen – főszerkesztő-helyettesi poszton folytatja munkáját Gergely Márton, a NOL.hu vezető szerkesztője, Nagy N. Péter, a publicisztika- és véleményrovat vezetője, valamint Tóth Ákos, a belpolitikai rovat vezetője.

Sajtókapcsolat
Parádi Judit
Kommunikációs és B2B igazgató
Telefon: +36 1 460 2519
[email protected]
www.mediaworks.hu

Október 1-jétől Tóth Levente a Világgazdaság főszerkesztője. Kinevezték a Népszabadság főszerkesztő-helyetteseit is.

Vissza a hírekhez