Az évfordulóra időzített gesztusként, az elcsatolt területeken élő magyar olvasók, szurkolók és sportoló közösségek jelképes integrálásaként csütörtökön délután fél öttől a környező országok „nemzetisportos” domainjei is az NSO-ra, azaz a nemzetisport.hu főoldalára „mutatnak”. Ezt a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulóján, június 4-én megjelenő Nemzeti Sport vezércikkében jelentette be Szöllősi György főszerkesztő, aki ezt írta:
„A Nemzeti Sport jelképes cselekedete pedig a 100. évfordulón, hogy – ahol jogilag lehetséges volt – a környező országokban levédettük, megvásároltuk a »nemzetisportos« internetcímeket, és ma délután fél öttől ezek mind – mint például a nemzetisport.ro vagy a nemzetisport.sk és így tovább – az NSO főoldalára mutatnak. A szimbolikus üzeneten túl természetesen mindez azt is jelenti, hogy az eddigieknél is inkább igyekszünk fórumává válni a külhoni magyar sportéletnek.”
A csütörtöki Nemzeti Sport napilap négyoldalas mellékletben, publicisztikában is foglalkozik Trianon sportvonatkozásaival, ezek a cikkek az online kiadásban is megjelennek, ahol sorra szólalnak meg a nap folyamán a határon túli, elcsatolt területekről származó magyar sportemberek.
2020.06.04.